Welcome to Night Vale ">
ʟᴀʏᴏᴜᴛ ʙʏ © ᴍ ᴏ ᴄ ʜ ᴀ
The layout was made specially for me.
All links open in a new tab.

 7. History Week
Hetedik epizód - Történelmi hét. Mossanak át Cecil szavai angol nyelven itt, a magyar fordítás a vágás alatt olvasható.
„Forgassuk Fel Múltunk Sötét Mélységeit Mígnem Az Elnyeli Törékeny Jelenünk!”





Hamarosan elkészül.

Hamarosan elkészül végre.


Isten hozott... Night Vale-ben.




Na sziasztok! Mint az mind tudjátok, drága hallgatók, javában zajlik a Night Vale Történelmi Hét, melynek folyamán mind tanulhatunk valamicskét arról, hogyan vált nyüzsgő kis városunk azzá, ami ma. Avagy, ahogy azt a Városi Tanács által kiadatott hivatalos mottó mondja, „Forgassuk Fel Múltunk Sötét Mélységeit Mígnem Az Elnyeli Törékeny Jelenünk!” A civil részvétel keretében a Night Vale Közszolgálati Rádió rövid leckéket sugároz majd városunk történelmének pár érdekesebb szakáról... Kr. e. 4000-nél kezdve!

Archeológusaink az emberi élet első jeleit Night Vale-ben erre a dátumra datálják. Kevés maradt fenn az első lakók után, eltekintve pár barlangrajztól, mely városukat és vadászati rituáléikat ábrázolja, meg néhány sötét figurát, akik a távolból figyelik őket... idegen, derengő alakok, amik nem merészkednek se távolabb, sem közelebb soha, de amiknek jelenlétét szorosra zárt szemekkel is érzékeled, ahogy a bundáidba gabalyodva közelebb simulsz embertársad csupasz bőréhez... Hát legalábbis ezt veszem le a leletekből.
A barlangrajzok ma már elmosódott foltok csupán, mivel eredeti felfedezőjük megpróbálta lesikálni őket a falakról, tekintve, hogy a férfi vallási alapon személy szerint nem hitt a múltban.





És most, híreink!


 A Night Vale Utazási Iroda szépen kéri azt a valakit, aki telepatikusan zaklatja turistáinkat, hogy álljon le
Madeline LeFleur, az NVUI vezérigazgatója szerint két baleset is történt az elmúlt egy hétben, amikor is egy teljes turistabusznyi ember kezdett el féktelen félelemben sikoltani, és megkísérelték megvakítani magukat pár felgörgetett „Látogatható Night Vale!” brossúra segítségével, a buszvezetők végtelen zavarára. LeFleur hozzátette, „azok vaidúj brossúrák voltak.” 
LeFleur állítja, hogy a turisták évi több tízezer dollárral járulnak hozzá Night Vale gyarapodásához, és városunk messze földön híres vendégszeretetéről. A vezérigazgató kijelentette, hogy ha jóhiszemű családok Night Vale-be látogatván egyszer csak azon kapják magukat, hogy elméjüket feledhetetlen felfedezések ostromolják, és leírhatatlan iszony tépázza őket tűrhetetlen igazságokat szaggatva fel, akkor igazán nem várhatjuk el, hogy legközelebb is visszatérjenek hozzánk – vagy hogy jó Yelp! értékelést írjanak a helyi üzletekről. 
Megkérjük városlakóinkat, hogy segítsenek meghatározni, kicsoda, vagy micsoda okozza ezeket a pszichológiai kihágásokat.   Az utazási iroda kiskutyusokat ajánl fel információért cserébe. Sőt... gyere és fogadj örökbe egy-két kutyust akkor is, ha nincs információd! Komolyan. Csordultig vannak már velük az önkormányzati irodák a külvárosban.  Ott vannak a fákban... a falakban... fabútorokban… az irtószerek hasztalanok. 

KÉRLEK. 

SEGÍTSETEK.





Hetek óta senki sem látta Night Vale-ben az „Apacs Nyomolvasót”… a fehér fickót aki folyton azt az elnagyolt és szörnyen sértő indián tolldíszt viseli. Nem látta senki, mióta nekifogott kivizsgálni a postai sikoltozást és a vérrel rótt sorokat az épületben. Ráadásképpen a háza is köddé vált, és a hely, ahol állt, idilli legelő már, ahová a szomszéd gyerekek se mernek belépni... megmagyarázhatatlan okokra hivatkozva. Úgy hiszem, a község nevében szólok, amikor kijelentem, hogy végre megszabadultunk attól a helyi hülyétől! A kínos viselkedésével az egész várost idiótának tüntette fel. Meg rasszistának.




…és most, folytassuk a Night Vale történelmi hét különkiadását!

[Estimese-stílusban] Az év 1745! Az első fehér ember megérkezik Night Vale-be... ami nem volt még Night Vale akkor, csupán csak része egy hatalmas és jellegtelen sivatagnak. Abban viszont szerintem mind egyetérthetünk, hogy bármilyen hatalmas és jellegtelen is volt a sivatag akkoriban, a parlag, melyből később Desert Bluffs lett, bizonyára változatlanul pocsék és silány volt a mi földrészünkhöz képest! Mindenesetre, a történet szerint a felfedezők csoportja, mely a leendő Night Vale-hez érkezett, körbenézett… és rögtön leléceltek, hogy találjanak egy helyet ahol több víz van meg fa. És utána három másik csoport felfedező ugyanígy cselekedett. De aztán végül jött egy újabb csapat felfedező, akik csak összenéztek, vállat vontak, és lehajigálták a cuccaikat. És ím, büszke város alapíttatott!




És most, közlekedési híreink következnek.

A Közbiztonságügyi Minisztérium kirendelt csapatai újrafestik az autópályák sávjait ezen a héten. A megszokott fehér csíkok és dupla sárga vonalak helyett színpompás kerámiamozaikokat fektetnek le, melyek zsémbes dél-amerikai munkásokat ábrázolnak majd, akik egy emberként szállnak szembe az elnyomó kapitalista hegemóniával. A szalagkorlátokat bűbájos és provokatív zsírpapír-sziluettekre cserélik, melyek a rabszolgaság-kori öncsonkítást mutatják be, a nyugati imperialisták századokon át tartó népirtására és elembertelenítésére reagálva. A tervező a kortárs művész, a tündéri Kara Walker! Valamint a 800-as út mentén a 15-ös, 16-os és 17-es kijáratok az elkövetkezendő két szombaton le lesznek zárva a kétévenként megrendezett Lee Marvin Retrospektív Filmkiállítás miatt. 
Tehát, kérlek, ügyeljetek a munkásokra hétvégén, lassítsatok, és ne felejtsetek el borravalót adni a közbiztonságügyieknek. A kilométeróra jelenlegi értéknek húsz százalékának megfelelő összeg az illendő. A borravaló hiánya a kátyúk fő oka az Egyesült Államokban!




…1824-ben járunk. Először ül össze a Vének Tanácsa, a Városi Tanács őse. Csak képzeljétek el! Az öregek karmazsin talárban és húskoszorúban – ami akkortájt hagyományos viselet volt – lefektetik a jelenkori Night Vale pompás alapjait! 
Polgári fejlődésünk számos eleme született meg azon a három órás gyűlésen, beleértve a Városi Tanács tagsorát, mely azóta is változatlan; kedves kis bizánci adórendszerünket, valamint a hibákért járó brutális kivégzések rendszerét, és a hivatalos városi himnuszt, kántálást és nyöszörgést. A gyűlésről minden feljegyzést megsemmisítettek, és… a fecni szerint, amit éppen most nyújtottak át nekem… jelenésem van holnap reggel a városházán, hogy részt vegyek egy átnevelőprogramban.

…jajnekem.




Napvilágot láttak a legfrissebb felmérés eredményei Night Vale lakóiról. A tanulmány szerint a polgárok elégedetlenek a közkönyvtárral, ami a tényeket tekintve nem meglepő.
 Az internetelérést biztosító számítógépek régimódiak és lassúak. A tizennégy napos kölcsönzési idő közel sem elég a hosszabb olvasmányokhoz, ha figyelembe vesszük mindannyiunk életének túlzsúfolt beosztását. Az elhalálozási ráta is messze a nemzeti átlag felett van a többi közkönyvtárhoz viszonyítva. A könyvtári vérkőkör régóta nem látott sem karbantartót, sem takarítót. A jelentések szerint egy arctalan lidérc kísért az életrajz-szekciónál, és egyesével elhurcolja a magányos böngészőket. És ha már az életrajzrészlegnél tartunk, megjegyezném, hogy túlságosan is kicsi, és érdekes átalakításon ment át: harminchárom példányt tartalmaz Helen Hunt hivatalos életrajzából…más köteteket pedig nem. A közkönyvtár minden tekintetben szép városkánk szégyene, és csak remélni merem, hogy a Városi Tanács hamarosan intézkedik az ügyében…máskülönben még azon kapom magam, hogy az arctalan lidércnek drukkolok, hátha ugyanolyan titokzatos és erőszakos véget szán a könyvtárnak is, mint számos áldozatának.




[Büszkén] … a Night Vale Gimnázium leverte tegnap a Desert Bluffs Keselyűket a tegnap esti boxmérkőzésen! A kétfejű hátvéd, Michael Sanderro angyali közbeavatkozásnak tulajdonítja a győzelmet. Az angyalok hajthatatlanul tagadják hogy valaha is beavatkoztak volna a meccsbe bármiféle módon. Az iskolafegyelmi igazgatóság etikai osztálya bejelentette, hogy megvizsgálják az „angyali közbeavatkozás” minden lehetőségét.



Ha már témánál tartunk: a Night Vale Gimnázium fémdetektorokat állít fel. A szülők és a tanulók egyaránt felháborodtak a döntésen. A megkérdezett szülők elmondták, hogy az NVG tanulói régóta birtokolnak az árnyékkormány által kiutalt uzi géppisztolyokat, puskákat, sokkolókat és muníciót páncéltörő lövedékekből: az iskolavezetőség határozata a fémdetektorok felállításáról a szülők szerint kihatással lehet a titkos szervezetek jogaira, akik megavállalatok és korrupt világvezetők underground összeesküvésének részeként jutnának fegyverekhez – félkatonai tinédzserszervezetek megbízásával.
Az iskolavezetőség hangsúlyozta, hogy a tanulmányok szerint a fegyverek megnehezítik a tanítást, és hogy az olyan tanuló, aki lőfegyvert hoz magával az órára, nagyobb valószínűséggel fogja azt használni, mint azok, akik nem hoztak magukkal lőfegyvert, és hogy az iskolai lövöldözések csak gyengítik a közoktatás színvonalát. Hááá-áááát – talán ezzel túlságosan beleártom magam az eseményekbe, kedves hallgatók, de ha szabad megjegyeznem, milyen jogon mondja meg nekünk a Night Vale iskolavezetőség, hogy most felfegyverezheti-e mindenféle rejtett katonai szervezet a gyermekeinket vagy sem? Tényleg az iskola dolga azt mondani, hogy „nem, kisfiam, nem lehet nálad gránát és gépfegyver az osztályteremben”? Hát szerintem nem!

November elsejétől kezdve minden NVG-i tanuló fémdetektorokon át léphet be a gimnázium kapuin. Minden fegyvert begyűjtenek és letétbe helyezik a jogtanácsos irodájában tanítás utánig, ahol a tanulók visszavehetik őket órák után. 
Most komolyan, hallgatók, mi jöhet még!? Kivesszük a „dicsértessék a sugár, dicsértessék, ó ti bölcs sugarak mind, kik vezetitek életünk, szívünk és lelkünk; legmalasztosabb dicséret néktek, ó mindenható sugarak!” sort a Hűségesküből?!*




Nézzünk egy újabb kulcsjelenetet Night Vale történelméből!

1943-ban járunk: a háborús törekvések részeként a Night Vale-i lakosok kántálásra szánták el magukat! Fiatalok, öregek, férfiak és nők mind összegyűltek vérkőköreikben, és kántáltak az Egyesült Államok győzelméért! Bár természetesen jár némi elismerés az Egyesült Államok hadvezetőségének stratégiai terveiért és a hősiesen küzdő amerikai katonáknak, a legnevesebb kutatók egyetértenek abban, hogy a Night Vale-i kántálás volt a döntő mozzanat Amerika győzelméhez a tengelyhatalmak felett! A Városi Tanács ennek tiszteletére hétemeletes emlékművet állítatott a Grove Parkban, mely hatalmas neonbetűkkel hirdette ezt az igazságot – mígnem egy államszövetségi per elvesztése után le kellett bontaniuk.




És most, egy szó szponzorainktól!

A szó pedig: PONTY!




[Továbbra is estimese-stílusban] Night Vale történelmét felfedező legújabb szegmensünk pedig nem máshol játszódik, mint… a jövőben!
2052-ben járunk: a Sötét Rend leszármazottja elhanyatlik, majd felismeri, hogy elnézte a prófécia dátumát, és ismét felemelkedik. Folytatódik Night Vale templomának hetedik ostroma. A búgó kelések pestise ezreket pusztít el, és ezreket idegel tovább búgásával. A Városi Tanács felfedi valódi alakját, és felzabálja Night Vale lakosságának felét. A polgármester értékelése megközelíti a negyven százalék alsó hatását, ami nagyon meglepő lesz, hiszen addigra már vagy harminc éve nem lesz polgármesterünk.

És most, az időjárás!


                              
A Night Vale üzleti szövetség a mai napon bejelentette, hogy a Night Vale Kikötő és Vízparti Természetvédelmi Övezet valójában sohasem létezett, csupán a városlakók közös hallucinációja volt. Mindezek fényében büszkén jelentik, hogy nem szenvedtek el semmiféle katasztrofális üzleti bukást, és csak kollektív pszichénk generál mindenféle ötleteket egy vízparti természetvédelmi övezet anyagi veszteségeiről egy sivatag kellős közepén. Ajánlják, hogy üsd föl álomfejtő kézikönyvedet, és próbálj meg rájönni, mit jelenthet ez a „Night Vale Kikötő”-vízió. Hozzátették, hoygha netán a sivatagban járva a Természetvédelmi Övezet épületeire bukkansz, pontosan ott, ahol emlékeid szerint álltak, és nagyon és valósnak tűnnek, és ugyanolyan értelmetlennek és elhagyatottnak, mint a napon, mikor épültek – nos, ez csak azért lehetséges, mert továbbra is hallucinálsz, és sürgős orvosi segítségre szorulsz! Vagy, ha az Ősi Vallás híve vagy és nem hiszel a modern orvostudományban, érd el, hogy a Városi Tanács egy tagja vonyítson rád.




Utolsó történetünk a hétre Night Vale közelmúltja: vessünk egy pillantást a tegnapra.
Tegnap kukoricapelyhet reggeliztem, ebédre egy szendvicset ettem, vacsorára steak-et.
Páran autókat vezettek, páran nem.
A Nap fényt rivallt, majd, néhány órás megfontolás után csendben visszavonta az állítást.
Josie, az öreg hölgy előásott egy dobozt kertjének árnyas szegletéből, és arrébb cipelte, úgy ringatva a karjaiban, mint egy csecsemőt vagy érzékeny bombát, aztán kertjének egy újabb pontján eltemette megint.
Egy ismeretlen személy tett valamit, amit senki sem látott – a történés természetét és mértékét lehetetlen megállapítani, eredménye pedig örökre elveszik majd az okok és okozatok kaotikus láncolatában, mely történelmünket adja. 
De ami a legfontosabb, mi mind… mi mindannyian, Night Vale-ben, Amerikában, a világon, a titkos pályamenti bázisokban… mi mind túléltünk egy újabb napot! Eljutottunk a tizenkettő egyik oldaláról a másikra, anélkül, hogy egy pillanatra is megtorpantunk volna!
Szép volt!
Jó munka, emberek, akik megtapasztalják az időt!
Időtapasztalók, jó munkát végeztetek!
És a történelem ezen pontjáról – amelyik éppen most zajlik – jó éjszakát kívánok. 



 Mondás mára: Éppen három óra huszonhárom perc van valahol. Talán az űrben?

Címkék:

"7. History Week" közzétéve : 2013. október 6., vasárnap @23:33 | 14 hozzászólás

« vissza | előre »

Copyrighted © TeaCakeHouse. All rights reserved. Thank you.
View with Google Chrome in a 1280 x 800 SR. Inspired by Kaith, Images from Cursor from Images from