Amíg lesz időm nekiülni az újabb epizódnak, itt egy gyors fordítás a Time Out New York tegnapelőtti interjújáról. Az írókat, Joseph Finket és Jeffrey Cranort (aki egyben Carlos szinkronhangja) kapták mikrofonvégre, és baromi jó kérdéseket tettek fel. Ha érdekel, mi ihlette Night Vale világát és hogyan dolgoznak egy-egy epizódon, kattints a továbbra!

„Miféle rettenet araszol előre a podcast toplistán? Nem más, mint a Welcome to Night Vale, egy képzeletbeli közszolgálati adó műsora, ami egyszerre vicces és hátborzongató. Night Vale a brooklyni duó, Joseph Fink és Jeffrey Cranor agyszüleménye, akik a New York Neo-Futuristák kísérleti színtársulata révén ismerték meg egymást. 2011-ben már dolgoztak együtt a „What the Time Traveler Will Tell Us” („Amit majd elmesél nekünk az időutazó”) című színdarabon. Eztán a duó ismét egyesítette erőit, hogy megírják Night Vale történetét, melyben egy kisvárosi rádiós (akinek a hangját a szintén neo-futurista Cecil Baldwin kölcsönzi) olvassa fel a helyi híreket. 

A városka kutyafuttatóján kaján kámzsás alakok kerengenek, a gimis csapat hátvédje új fejet növeszt a vakáció alatt, és egy arc nélküli öreg hölgy él a házadban. Igen, a te házadban. Netes népszerűségnek hála Night Vale idén a leggyakrabban letöltött podcasttá vált az iTunes Store-nál. Jelenleg a második helyen áll, szorosan az NPR halálos fegyvere, a This American Life sarkában.

Night Vale október 10-én a Roulette és október 11-én a Comic Con keretében New Yorkba érkezik pár élő előadással; ennek apropóján elbeszélgettünk Finkkel és Cranorrel a show eredetéről, inspirációjáról és a hegyormon pislákoló rejtelmes fényről. 

Time Out New York: Hogyan jutott eszetekbe a műsor alapötlete?
JOSEPH FINK: Úgy két évvel ezelőtt kezdődött. Szerettem volna csinálni egy podcastot, mert nagyon rájuk vagyok indulva. De nem akartam hogy olyan legyen, mint az idáigi podcastok, amiket én is hallgattam, és amik kábé mind arról szólnak, hogy stand-up comedy sztárok dumálnak egymással arról, hogy milyen is stand-up comedy sztárnak lenni. Szóval akkor előálltam ezzel az ötlettel – egy kisváros, ahol minden összeesküvés-elmélet valósággá válik, és mindenki tök oké ezzel: ebből indultunk ki. És (mindenképpen) Jeffrey-vel akartam csinálni a podcastot, mert szeretek Jeffrey-vel dolgozni.

Time Out New York: Mi zajlik a műhelyben egy átlagos epizód írásakor?
JOSEPH FINK: Elsőnek a szövegkönyv kissé kollaboratívabb volt: mindegyik úgy nézett ki, hogy a fele Jeffrey cucca, a fele meg az enyém. Mostanában már passzolgatunk egymásnak. De csomószor van, hogy így „hé, szóval arra gondoltam hogy úgy két hónap múlva nyomathatnánk valami ilyet”, és a másik meg azt mondja: „csúcs, észben tartom.” És bele is szerkesztgetünk egymás kézirataiba. Szóval ha Jeffrey átküld nekem egy szkriptet és van benne valami új fordulat, nem is igazán kell átdumálnunk. Majd ha a következő szövegkönyvet írom, én is építek rá, (azt ennyi).

JEFFREY CRANOR: Ja, mint az utolsó két epizódnál, a „Dana”-nál meg a „The Blinking Light Up on the Mountain”-nél. [R.: Az interjút 2013 október 8.-án publikálták, Jeffrey a 30. és 31. epizódról beszél] Mindketten, egymástól tök függetlenül írtunk olyan szövegkönyvet, amiben volt ez a pislákoló fény a hegyormon. Szóval azt mondtuk, „na hangoljuk csak össze ezt.”

Time Out New York: Night Vale világa minden epizóddal egyre szélesedni látszik. Sokat gondoltok a következetességre?
JOSEPH FINK: Amikor először leültünk Jeffrey-vel átdumálni a műsort, azt mondtam, „asszem bármit megtehetünk ezzel a műsorral – mármint olyan furára írhatjuk, amilyenre csak akarjuk – ha közben következetes (és van benne folytonosság).” Mert így egy világot építesz, egy olyan világot, amiben a hallgatók hinni tudnak. Tök mindegy, milyen fura vagy bizarr az a világ vagy milyen szabályok elvén működik, mindaddig, amíg következetes. Szerintem ez segített a hallgatóknak abban, hogy otthonosan érezzék magukat (Night Vale-ben), mert olyan, mintha egy valós hely lenne, hiába van az, hogy a szabályoknak pont semmi értelme.

Cecil Baldwin munka közben

Time Out New York: Hogyan esett a választásotok Cecil Baldwinra? Az előadőadásmódja rengeteget hozzáad a műsorhoz. [R. újra: neo-futurista hagyományok szerint a színész és a karakter osztozik a (kereszt)néven. Itt a színészről van szó.]
JOSEPH FINK: Már évek óta folyton láttam a neo-futuristák színpadán, szóval tudtam róla, kicsoda. Volt egy színelőadása arról, hogy tök jó szinkronhangja van, és sosem kap szinkronmunkát. És úgy voltam vele, hogy oké, használni fogom én még ezt a hangot. És kiderült, hogy Cecil sokkal több egy puszta hangnál, mert egyáltalán nem adunk neki rendezői utasításokat. Átküldjük neki a szövegkönyvet, és visszamailezi a felvételeket. Mindig teljesen rábíztuk az előadásmódot. 





JEFFREY CRANOR: Cecil elkényeztet minket, mert amikor vendégszereplők jönnek, azok mindig nekikezdenek, hogy „mit szeretnél, hogyan adjam elő?” én meg csak így „azt hittem, hogy ti szinkronnépek tudjátok, mit csináltok”

JOSEPH FINK: „Gondoltuk, hozzádvágjuk a szövegkönyvet, te meg visszahajítasz egy szuper előadást.”

Time Out New York: Hol veszi fel Cecil a műsort?
JOSEPH FINK: A lakásán Harlemben, egy hatvan dolcsis USB mikrofonnal, ha a szomszédok éppen nem ordibálnak. (R. 60$ ~ 13.000 HUF) Aztán én megszerkesztem a cuccot a saját lakásomon egy ingyenesen letölthető audio-szerkesztő programmal. Szuper high-techek vagyunk itt Night Vale-ben.
JEFFREY CRANOR: Ja, fene hight-techek.

Time Out New York: Gondoltátok volna, hogy ilyen nagy szám lesz a műsor, amikor először nekifogtatok?
JEFFREY CRANOR: Hát, azt mindig tudtuk róla, hogy elég jó, és szerettük. Ez persze nem azt jelenti, hogy sejtettük volna, hogy ilyen sikeres lesz. Azt hiszem, abban reménykedtünk, hogy (továbbra is) sikerül kiépítenünk egy egyre szélesedő rajongóbázist. Júniusban csináltunk egy élő előadást a Webster Hallban, pont akkiroban amikor a Tumblr ráakadt a műsorra. Akkor láttam először idegeneket reagálni rá, és remek volt nézni, hogyan nevetnek meg remegnek.
(R. - A WTNV 2012-ben indult, de 2013 júniusában vált népszerűvé, amikor a tumblrön unatkozó Hannibal-rajongók véletlenül ráakadtak horrormese keresés közben. ( bővebben erről: x / x / x)

Time Out New York: Mi ihlette Night Vale stílusát?
JOSEPH FINK: A furcsa amerikai kisvárosnak már kész hagyománya van – ott van a The Twilight Zone (Szürkületi zóna) és a Twin Peaks. Bevallom, erre nem igazán szoktam gondolni, de lassan olyan, mintha ez egy önálló műfaj lenne. Azt hiszem Night Vale-kapcsán a nyelvezet kérdése sokkal relevánsabb. Deb Olin Unferth könyve, a Vacation nagy hatással volt Night Vale nyelvezetére és stílusára. (R. – Unfreth kortárs amerikai írónő, elsősorban novellista.) Egyszerűen ahogyan ír – nagyon álomszerű, különös stílusban. És Will Eno drámaíró is nagy hatással volt ránk, nyelvi szempontból. (R. – Pulitzer-díjas angol származású drámaíró, jelenleg New Yorkban él és alkot.)
JEFFREY CRANOR: A horror látványvilágával kapcsolatban Stephen King a mániám. Meg David Lynch és a Twin Peaks. És a performance poetry is nagy hatással volt rám. (R. - Az 1980-as években kezdődő művészeti mozgalom, mely megteremtette saját műfaját, lényegében abból áll, hogy a költemény nem papíron, hanem élőszóban születik meg, egy előadás keretében.)  Annyira a nyelvről szól, és a ritmusról. A műsorunkban rengeteg összetett, furcsa metaforát és hasonlatot használunk. Számomra ugyanolyan fontos a szavak hangzása, mint a jelentésük.*
JOSEPH FINK: Night Vale-t a nyelv teszi Night Vale-lé, nem a történések. Magunk közt szólva, egy elég sajátos nyelvet és stílust alakítottunk ki. 

Time Out New York: El tudnátok képzelni Night Vale világát a rádió műfaján kívül is?
JOSEPH FINK: Egyelőre csak vázlatos terveink vannak, de biztos lesz valami új formátum is. Csak még rá kell jönnünk, mi legyen az és hogyan csináljuk.
JEFFREY CRANOR: Ja, sokat gondolunk arra, hogyan helyezhetnénk a Night Vale univerzumát más médiumokba. De a podcast (formátum) adja meg a műsorbak a sajátosságát.
JOSEPH FINK: Elsősorban a podcastra koncentrálunk, és minden más csak pluszba jön. De ki tudja? Fura az élet.

(R. - Twitteren egy Night Vale képregényről ötleteltek.)

Time Out New York: A műsor nagy online figyelmet kap, és rengeteg fanart készült. Elkezdtetek-e szándékosan leírásokat adni karakterekről vagy helyszínekről, hogy támogassátok ezeket az elképzeléseket?
JEFFREY CRANOR: A rádióban az az abszolút fantasztikus, hogy gyakorlatilag ez egy színház a fejedben. Használhatsz metaforákat meg bizonytalan szóképeket és lehetsz közben egy kissé távolságtartó is, és a hallgatók képzelete ki fogja tölteni a réseket. Sosem éreztük szükségét annak, hogy pontosan leírjunk valamit. Még amikor visszahallgatjuk az epizódokat, akkor is az van, hogy „Istenem, itt van ez az eleven, színes, álomszerű kép a fejemben az egészről, és én találtam ki”. Szóval nekem nem hiányzik hogy Joseph a számba rágja, hogy mittomén, hogy néz ki Carlos, a tudós.
JOSEPH FINK: Íróként engem általánosságba véve nem érdekelnek a leírások, ha valami fizikai megjelenéséről van szó. Folyton kapunk e-maileket hogy „szerinted hogy néz ki ez vagy az a karakter?”, és azt mondom, passz. Fogalmam sincs, hogy néz ki Carlos, fogalmam sincs, hogy néz ki Cecil. A karakterekre a cselekedeteik kapcsán gondolok, annak kapcsán, mit tesznek, mondanak; hogy kik is ők. Számomra a külsejük nem lényeg.

 

JEFFREY CRANOR: Egyet értek mindazzal, amit Joseph az imént mondott. Írhatod úgy, hogy ezt egyszerre mondtuk. Amíg beszélt, én is végig mozgattam a számat."

Lejátszási lista a kedvenc videóimmal. Gondolhatjátok, hogy egy rádióműsorból nem valami könnyű jó fanvidet készíteni, de azért megpróbálkoztam egy rövid válogatást készíteni a legaranyosabb vagy legviccesebb alkotásokból, amiket találtam. A lista bővül, ahogy folytatom lehetetlen küldetésemet.