Welcome to Night Vale

21. A Memory of Europe

Huszonegyedik epizód - Európai Emlékek. Angolul itt hallgatható, magyarul pedig a vágás alatt olvasható.

És ez a kedvenc epizódom.

"A nappalid falára szögelj fel egy térképet egy helyről, ahová soha nem mész majd. Rajzolj fel új utakat. Szaggass le tavakat. Várd, hogy kiérjen hozzád a híradóstáb."

A nappalid falára szögelj fel egy térképet egy helyről, ahová soha nem mész majd. Rajzolj fel új utakat. Szaggass le tavakat. Várd, hogy kiérjen hozzád a híradóstáb.

Isten hozott Night Vale-ben.

✮ ✮ ✮

[Kedélyesen] Teddy Williams – a Desert Flower Bowlingpálya- és Szabadidőközpont tulajdonosa – jelenti, hogy járőrhadsereget toboroz az ötös tekesor alatti eltemetett város felügyeletére. Az őrség hazafias önkéntesekből áll majd, fogig felfegyverkezve, akik töretlen csatárláncban fognak sorakozni a tekesorok teljes hosszán.

Teddy beismerte, hogy ez a rendszer a szokásosnál is jobban megnehezíti majd a bowlingozást, és a csoportos csatákat talán új időpontra kell majd tolni… vagy kormányzatilag betiltani. Viszont hozzátette, hogy ez csekély ár a biztonságért.

A biztonság továbbá még $2.25-re rúg, mely összeget szeretne behajtani minden jó Night Vale-i polgáron, hogy megtérüljenek eme fontos védelmi rendszerre fordított költségei – mely óv minket az ismeretlen (de feltehetően félelmetes és veszélyes) agresszoroktól, akik a föld alatti városban élnek.

A szemtanúk jelentése szerint az Apacs Nyomolvasó a bowlingpálya mögötti téren buzgó beszédbe bonyolódott a Ballonkabátos Emberrel. A seriff titokosrendőrsége az értésünkre adta, hogy az említett párbeszéd túl halkan zajlott ahhoz, hogy kihallják – és ezúton szeretnének emlékeztetni minden polgárt, hogy hangosan, szónoki stílusban kommunikáljanak, előre nézve és drámai gesztussal kísérve mondandójukat, hogy ily módon is megkönnyítsék a lefigyelők munkáját, valamint lelkesítsék őket.

A leírások szerint a Ballonkabátos Emberre „lehetetlen emlékezni”, de feltehetően valamiféle ember, bizonyos arcberendezéssel és végtagokkal.

A leírások – illetve: az én leírásom – szerint az Apacs Nyomolvasó egy komplett balfasz.

✮ ✮ ✮

[Társalkodó hangnemben] Hallgatók, a tavasz szelének első lágy fuvallatai visszaröpítettek az egyetemista éveimhez. A késő tavaszhoz, amikor keresztültúráztam Európát egy hátizsákkal. Őszintén úgy gondlom, hogy egy ilyen tapasztalat mérföldkő minden fiatal életében, aki megengedheti magának, tehát nagyon hálás vagyok tehát a lehetőségért.

Emlékszem, csodásan mulattam az időt Svájciában. Svájcia, természetesen – göröngyös dombjaival és a szellőben sodort hamis szólamokkal – tökéletes úti cél az erős testalkattal rendelkezőknek és azoknak, akik csak néha hallucinálnak.

Útitársam és jómagam egy bájos kétágyas kis hostelben töltöttük az éjszakákat: funérlemez kaliba volt a domb nedvedző meredélyén. A lejtőnek hála társam újra és újra nekemgördült, ami miatt mindketten kigurultunk a kalibából és lebucskáztunk, le-le a domboldalon, míg egy hasadékba nem huppantunk, melyet tüskék és illatozó, üvöltő-kék virágok burjánzottak be. Ezután rendre felcammogtunk a dombon és lecuccoltunk – csak hogy aztán újra leguruljunk.

Ó, hogy kacagtunk és kacagtunk!

A helyzetet még különösebbé teszi, hogy nem emlékszem rá, hogy lett volna útitársam Svájcia előtt vagy után! Ki lehetett az a férfi? Ki tudja? Akkoriban teljesen normálisnak tűnt.

Azt sem tudom, milyen hosszan időzhettem Svájciában, legördülve a dombról és meghágva megint. A szellőhordta hangok, a virágok kábító illata és a tény, hogy folyvást csak az éj közepe volt, egyaránt megzavarták az időérzékemet. De nem tarthatott tovább pár évtizednél.

Végül az eszméletemet veszítettem végtelen hentergésünk alatt, és mikor magamhoz tértem, már egy másik országban voltam. Éveket öregedtem, és bárkivel beszéltem: senki sem tudta, merre lehet Svájcia országa, vagy hogy létezik-e egyáltalán.

Mindenesetre bájos kis hely, és azt mondanám: minden Európába tartó kalandornak látnia kell, aki csak meg tudja találni.

✮ ✮ ✮

Trish Hidge a polgármesterasszony titkárságáról összehívott egy sajtókonferenciát, melynek keretében egy böhöm tehergépkocsi előtt cövekelt, amit rikító neonszínek és villogó fények tarkítottak, majd eltökélten tagadni kezdte a teherkocsi létezését.

Hosszas perceken át tagadgatott, az egybegyűlt riporterek kérdéskörnél is kitartva – bár meg kell jegyezzem, hogy a kérdések sokasága csak annyiból állt, hogy a teherkocsira mutattunk és felvontuk a szemöldökünket.

Miss Hidge ezután bevallotta, hogy a sajtókonferencia csak tagadóképességének megacélozására szolgált, melyet, azt mondja, állandó gyakorlatozással kell karban tartania… és melyről azt is mondja, hogy nem létezik. Eztán hallhattuk, amint letagadja az égboltot, egy szerető istenség létét, és a tojásokat.

„A tojások nem léteznek”, mondta. „Ne-heeem! Mutass egy tojást! Ez nem egy tojás! Mi az a tojás!? Ki engedett be téged ide?”

✮ ✮ ✮

Simone Rigadeau – a csavargó, aki a Night Vale Községi Egyetem földtudományi karának újrahasznosító konténerében vendégeskedve él – ma kibocsájtott egy közleményt, mely szerint véget ért a világ.

„A világ három-négy évtizede ért véget,” firkantotta egy Subway-szendvics csomagolására. „Nem tudom, mi ez a hely, ahol élünk, de nem a világ. A tudósok nem vizsgálják ki, mer’ ők se igaziak. Csirke extra svájcival.”

Az utolsó sort szerintem a Subway egy szendvicsművésze jegyzi, vagy valamely leányvállalatuk.

Nos… provokatív állítás a földtudományi intézet egyik legragyogóbb elméjétől, amióta csak a város balesetveszélyesnek nyilvánította az épületet és kiürítette.

Véget ért volna a világ? Mit jelentene ez egyáltalán? És honnan szerezte Simone ezt a Subway-csomagolópapírt, amikor mindahány Subway-étteremnek csak bejárata van, kijárata pedig nincs? Ahogy a mottójuk is mondja: „Ezer út befelé, kifelé egy se vezet. Egyél valami frisset. Egyél valami rettenetesen, rettenetesen frisset. Valami rettenetesen, fantasztikusan, hajmeresztően, borzasztóan frisset.”

✮ ✮ ✮

Most pedig a világvége-sztoriról áttérünk egy akváriumpumpa hangjára.

[egy akváriumpumpa hangja]

✮ ✮ ✮

[Lágyan] Vissza hát homályos és szépia-tónusú európai emlékeimhez.

Eszembe jut még egy másik ország – dédelgető örömmel persze – ez pedig Francúz földje. Francúz, a Boltívek Hazája.

Lenyűgöző lehet más kultúrák életmódját látni, levetkőzve a megrögzött Night Vale-i módit. Francúz remek példa erre.

Látni egy kultúrát, melynek népe sincs, egy lakatlan országban – csak ősöreg kőboltívek, hosszú mérföldökön át puszta ezreik, összesimulva és egymásra borulva.

A szél átvonyít a keskeny alagutakon ahogy a magányos kalandor, kamerával kezében, felfedezi a roppant, üres városképet.

Francúz határain belül nem is kell idegen nyelveket beszélned ahhoz, hogy kommunikálni tudj. Csak kiáltsd: „Hello?” hosszú csöndek után, és így hallhatod visszhangod zúgni feléd a kifacsart, kicsavart boltívek mélyéből, megválaszolatlanul.

Ó, hallgatók – a nemzetek közti kommunikáció szépsége!

Persze, a szép idők ellenére is, amikor paplanba gömbölyödtem Francúz hosszú éjein át, a csillagokat bámulva olcsó bor szédületében – egy látogatás sem tarthat örökké. Előbb-utóbb meggyőződésemmé vált, hogy nem vagyok egyedül a labirintusban; hogy a boltívek között rejtezett valahol egy szörnyeteg, aki engem lesett. Órákon át álltam meredten, a szelet hallgatva, zajában kerestem a moccanás legparányibb zajait, melyeket a messzi boltívek csarnokából hozott.

[Halkan] Elmenekültem Francúzból, kétségbeesetten vágtattam a határ felé, és zsákutcából zsákutcába botoltam, lüktető szívvel száguldottam a szomszédos országba, és térdre hullottam a vidék gyepes domboldalán; a boltívek megszűntek a határvonalon.

És esküszöm, hallgatók – esküszöm, áthaladtomban éreztem, ahogy egy kinyújtott karom a hátamba hasít. Esküszöm, éreztem Francúz örök szelét forróvá és nyirkossá fordulni – éreztem a szörny leheletét, csak pár centire a nyakamtól.

Tehát, látogassatok el Francúzba – de...tudjátok... ügyeljetek a szörnyre, amit most vagy képzeltem... vagy nem.

✮ ✮ ✮

[Elevenen] Közlekedési híreink következnek.

A Night Vale Közlekedési Vállalat felhívja rá a figyelmet, hogy munkáscsapatok síkosítják a 800-as autópálya bizonyos útszakaszait. Az ingázóknak azt javasoljuk: lassan vezessenek a kijelölt területeken, mivel mindenütt építősapkás munkások molesztálják majd az utakat, végtagok és vonagló, lihegő ajkak mocorgó masszájaként.

A jelölt területeket a pótdíj kétszerese fizetendő. A területeken kívül pedig, szokás szerint, a négyszerese.

A KV még arra is megkért, hogy olvassam fel a kövezkező tanácsadásukat – szóról-szóra pontosan. Tehát:

EZÜSTSÓLYOM – MOKASSZINKÍGYÓ – ÉS AZ ÜRGE
AKTIVÁLNI
ISMÉTLEM
AKTIVÁLNI
ALFA – KÜLDETÉS – LEZÁR – NOVEMBER – ZULU – ZÉRÓ – EGY – HÁROM
FATÁLIS PARAMÉTEREK ELFOGADVA

Nem vagyok benne biztos, mit jelentsen ez, de ha te megértetted, akkor kerüld el a pótdíjat és engedelmeskedj… bármiféle parancs lett légyen is ez.

És jusson eszetekbe: viseljetek biztonsági övet. Vagány stíluskiegészítők, és könnyen beszerezhetőek, ha kivágjátok őket a kocsiitokból, hogy aztán személyre szabhassátok.

✮ ✮ ✮

Következzék egy üzenet szponzorainktól:

[Verselve] Hét fény az ablakban.
Hét fény a hallban.
Hét fény, hét fény összesen.

Hat hangjegy a melódiában.
Hat hangjegy a gyászbúgásban.
Hat hangjegy, hogy ingerszegény legyél.

Öt mód a szabadulásra.
Öt mód az elzárásra.
Öt mód, s mind törött s mind elveszett.

Négy szó a suttogásban.
Négy szó a füledben.
Négy szó, melytől félni kezdesz.

Három kopogása ujjaidnak.
Három kopogás a falon.
Három kopogás, mikor szökni próbálsz.

Két szem, tág és rémült.
Két szem, félelemtől összeszűkült.
Két szem, tárva, igen – de nincsen ott semmi sem.

Egy fény az ablakban.
Egy fény a hallban.
Egy fény, egy fény összesen.

Taco Bell. Élj másképp.

✮ ✮ ✮

[Lelkesen magyaráz] Hogy megint a nosztalgia ölébe hajtsam fejem, Európa nem arról szól, hogy az emlékműveket bámuld, vagy hogy beszélj az emlékművekhez vagy nyalogasd az emlékműveket. Európa az emberekről szól.

Egy emlékezetes eset esett meg velem Luftnarp kicsiny alpesi országában.

Nagyon hosszú napom volt egy még hosszabb vonatúttal, aztán pedig felkerestem azt a hideg, szörnyű hostelt, ahová becsekkoltam; szörnyű szükségét éreztem a meleg ételnek és a jó társaságnak. Emlékszem, leruccantam a helyi kurtakocsmába, ahol a tulaj csak bámult rám, megfagyva, tátongó szájjal, hamuszürke bőrrel - mint mindenki más is a helyen. Mindannyiuk szája olyan tágra tátva, mint egy rajzfilmben, jóval túl az ismert orvostudomány határán.

Kértem egy jó tányérral bármiből, amit ínycsiklandónak találnak, hozzáadva egy gyors légyszivest a helyi nyelven, hogy bizonyítsam: megpróbálok beolvadni, és nem vagyok ám olyan, mint az átlagos "rút amerikai turista". Kegyesen válaszoltak egy torokmélyről feltörő hörgéssel, egyesével, és meg se moccantak, ahogy a konyhába mentem és megettem párat a kevéssé penészes krumplik közül néhány titokzatos (és enyhén kesernyés) kolbásszal.

Magukra hagytam őket, hadd hörögjenek a helyi nyelven, az emberi iszony karikatúrájába fagyva, és úgy éreztem: nem csak finom falatokhoz, hanem néhány új, jó baráthoz is jutottam.

✮ ✮ ✮

Nagy hírek a tudományos világból! A tudósok jelentik, hogy felfedezték a világ leghalálosabb pókját – egy korábban ismeretlen fajtát, melyet épp oly nehéz észrevenni, mint amilyen nehéz a csípését túlélni. Úgy fest, a vizsgált példányt akkor fedezték fel, amikor a te testedet boncolták.

Azt mondják, a gyötrelem voltál maga, bőröd lüktető, dühödt színek miriádja és… ó! – tudod mit? Bocsika. Ez a jelentés jövőhétre van. Aww, úgy összekutyulódott minden, amióta a táviroda elkezdett időgépeket használni. Mindegy is. Pár napig még nem kell aggódnod emiatt a hír miatt.

És most, következzék az időjárás!

[“Sni Bong" Dengue Fever]

Visszagondolva, hölgyeim, visszatekintve, uraim, visszagondolva és visszatekintve az európai túrámra, én… nehéz szomorúságot érzek rámtelepedni.

Persze, részben nosztalgia ez – ahogy visszatekintek fiatalabb énemre, Európában sürgölődve, kalandozva és áthatolhatatlan akadályokba ütközve, melyek akkortájt valóban megoldhatatlannak tetszettek... de mostanra már csak egy ártatlan kis történet építőkövei.

De ez az igazság a nosztalgiáról: nem afelett búsongunk, akik voltunk, hanem akik sosem lettünk. Vágyódunk a lehetőségek után, melyek tárva voltak előttünk, és melyeket sosem ragadtunk meg.

Az idő viasz, gyertyalángból csepegve. A jelenben olvad és hullik, és bármiféle formává forrhat még. Aztán oda a pillanat, a viasz az asztallapra cseppen és azzá dermed, ami örökre lesz. Múlttá szilárdul – egyetlen kemény lenyomata annak, mi történt, vad kanyarjaiban és kontúrjaiban továbbra is őrizve, milyen lehetséges formákká bomolhatott volna még.

Lehetetlenség – bármennyire is áldjon a szerencse, vagy az államvezetés, vagy valamiféle magányis, láthatatlan istenség, holdfényből és szélből szőtt kezével kormányozva életed – lehetetlenség, hogy ne legyél csak egy picit szomorú, ahogy arra a viaszdarabra nézel; a múlt egy darabjára. Lehetetlenség nem gondolni mindazokra a vad formákra, amiket a viasz már soha fel nem ölthet.

A falu, a vonat ablakában amint megvonaglik – gyönyörű és lehetetlen és lehetetlenül gyönyörű egy hegyorom tetején, és elképzelted, milyen lenne kilépni a rohanó vonatból és felandalogni csöndes kis utcái ösvényein, és leélni ott hátralévő életed.
A luftnarpi fiatalember gyönyörű arca, tátongó szájával és hamubőrével, amikor utoljára látod, félig elfordulva tőled, ahogy buszra szálltál; ő már a jövő felé fordult, egy jövő felé, melynek nem leszel részese, ahol ez a dolog köztetek, amire akkor még volt esély már most, akkor és mindörökre bevégeztetett.

Az elpocsékolt lehetőségek ezer változata, amit a járművek ablakából kémlelünk.

Néha túl sok ez a szétfröccsent, renyhe viaszfelvétele minden meghozatlan döntésnek.

„Mi értelme van ennek?”, kérded.

„Miért kéne törődnöd vele?”, mondod.

„Jaj, Cecil,” kiáltod. „Jaj, Cecil!”

De aztán eszedbe jut – nekem eszembe jut – hogy mi mind, most is épp egy olvadó viaszcseppben vagyunk. Egy pillanatban, ami egyre zuhan még, ami még illékony – és soha máshol nem is leszünk soha. Mindig itt leszünk minden idők legveszélyesebbikében, legizgalmasabbikában, leglehetségesebbikében: a mostban. Ahol sosem tudhatjuk, milyen formát ölt a folytatás.

Maradjatok bekapcsolva a… hát, derítsük ki közösen, miért, oké?

Jó éjt, Night Vale.

Jó éjszakát.

túl-sok-irodalomkritika-órám-volt-a-hetekben-tehát-lábjegyzet

* nagyon hálás vagyok a lehetőségért – tekintve, hogy Cecil anyagi körülményei nem épp ragyogóak és tizenöt éves kora óta egyedül él, feltehetőleg valami ösztöndíjat nyert, amiből tudta fizeti az európai bakancstúrát.

* mi történt Európával? Cecil nemlétező és erősen abszurd országokat barangol be, amik viszont a nevükben emlékeztetnek létező helyekre. a) Cecil soha nem hagyta el Night Vale-t, és csak képzelte az egészet b) Cecil valóban elhagyta Night Vale, de magával vitte a város furcsaságát és megfertőzte a kontinenst, amíg ott volt c) Simone Rigadeu-nak igaza volt: a világ nemrégiben véget ért, és Cecil egy poszt-apokaliptikus világban él, ahol a külvilág sem különbözik annyira nagyon Night Vale-től d) kíváncsi vagyok a ti ötleteitekre :)

* kéretlen segédlet Cecil szerteburjánzó szerelmi életéhez: Cecil teljes svájciai kalandja felfogható egyetlen szexuális allegóriaként: hentergés a domboldalon egy idegen férfival, időtlen-időkön át.
Az amerikai angol – puritán gyökerei miatt – viszont hihetetlenül szégyellős: a britek által használt I’m going to bed helyett például az I’m going to sleep kifejezést használják (hiszen az ágyban akár parázna dolgok is történhetnek, és ezt az asszociációt kerülik), a WC helyett pedig ott van a restroom (szó szerint „pihenőszoba”: nem szeretnek testi funkciókról beszélni.) A nyelv tehát rengeteg képszerű kifejezést és egy egészen sajátságos virágnyelvet fejlesztett ki. Ezért gondolom, hogy érdemes odafigyelni Cecil szóválasztására ennél a részletnél még jobban, mint amúgy:

· for those with a strong constitution = Cecil kiemeli az erős/izmos testalkatot; először céloz a saját fizikai megjelenésére -> testiség, hurrá
· steep hillside = „nedvedző domboldal”, erotikus tájkép-toposz #1
· my partner kept rolling into me = a „partner” lehet barát/útitárs, de romantikus partnerre is (sűrűn) használják [a partner személyében pedig az egzotikus idegen jelenik meg* toposz+Carlos-előrevetítés]; és lehet arról is szó, hogy valóban mindig nekigördült a fickó a lejtőn, de a mondat szó szerinti jelentése ez: „partnerem újra és újra belémhatolt”
· ravine = „vízmosásos hasadék”, erotikus tájkép-toposz #2, mérgező illatú, toxikus, kábító virágokkal, amik elővetítik Cecil eufóriáját:
· eventually I was knocked out on one of our falls – elveszítette az eszméletét a nagy gurulászásban, vagy egy nagyon finoman megfogalmazott végső orgazmusról van szó [amit alátámaszthatna a tér/idő kiesése és hogy utána évekkel idősebbnek érezte magát]

Továbbá:

· orgia van-e a 800-as úton? (heaving mass of limbs and lolling, panting mouths) – úgy tűnik, Cecil tavaszmámoros képzelete kissé továbbgondolta a csinos munkásfiúk tevékenységét [biztosan tudjuk, hogy a jelentés első felét még a saját szavaival fogalmazta meg – és mindig érezhető a különbség a maga által írt és a felolvasott részek között, vö. az európai kaland/korábbi epizódok kormányzati közleményei: Cecil marginálisan lírai, ha hagyják kibontakozni]

· meredtre tátott szájak és fallikus étkek az Alpesben

· bármi is történt a gyönyörű arcú élőhalottfiúval aminek potencionálisan lehetett volna folytatása [és akitől rendes volt hogy kikísérte Cecilt a buszhoz feltehetően futó kalandjuk után]

Címkék: epizódok

✮ "21. A Memory of Europe" közzétéve : 2014. február 28., péntek @1:24 | 6 hozzászólás

« vissza | előre »